Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. J. R. Ward: Megbosszult szerető

2009.09.17

 

 

 

 

Kép

 

 A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között...

Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett. Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik… Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút.

Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől.

J. R. WARD neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.

 

 Kedvenc részeim:

 

– A francba!

Butch a klinika garázsai előtt parkolt le az Escalade-del, miközben Wrath tovább cifrázta az előző káromkodást. Az autó fényszórója megvilágította Vishoust, aki – mint egy francos naptáron pózoló nő – egy nagyon is ismerős Bentley motorháztetőjén feküdt.

Wrath kikapcsolta a biztonsági övet, és kinyitotta az ajtót.

– Micsoda meglepetés, királyom! – köszöntötte V, amikor leszállt a kocsiról, és megütögette a motorháztetőt. – Elég rövidke találkozód lehetett a mi Rehvenge barátunkkal a belvárosban, nem igaz? Hacsak a fickó rá nem jött, hogy tud egyszerre két helyen is lenni. Ebben az esetben viszont én is tudni akarom a titkot.

Nyomorult. Gazember.

 

* * *

 

…ha egy olyan értékes nőről volt szó, mint Ehlena, akkor ő mindig csak az ablak másik oldalán lehetett, az orrát az üveghez nyomva, szétnyitott tenyerét vágyakozva rátapasztva, és tudva, hogy soha nem kerülhet elég közel hozzá, hogy megérintse. Így volt tisztességes a lánnyal szemben. A zsarolójával ellentétben, Ehlena nem érdemelte meg azt, amit nyújtani tudott neki.

A szerint az erkölcsi értékrend szerint, amit magában kialakított, úgy érezte, ez így helyes.

Hurrá! Hurrá! Éljen ő!

A következő tetoválás, amit majd magára tetet, egy istenverte glória lesz a feje köré.

 

 * * *

Az első hálószobában, ahová bement, két fajta parfümillatot érzett, és megtalált két urnát az ágyneműtől mentes, csupasz franciaágy mellett.

A másik helyiség az előzőhöz hasonlóan egy másfajta öregasszonyillatot árasztott… és még valamit. Egy gyors szimatolás a levegőben, és Wrath már tudta is… Krisztusom, Old Spice?

Ki gondolta volna? Ahogy ezek a gazemberek bűzlöttek, ki a franc akart volna még rátenni egy lapáttal…

Szentséges úristen!

 

 * * *

A zsaru bostoni akcentusa olyan diszkréten szólalt meg, mint egy hangosbemondó.

– Hé, Aranyfürt, lennél szíves leengedni az istenverte hajadat, hogy felmásszak rajta?

– Pssssszt! Fel akarod verni a szomszédokat?

– Mintha hallanának valamit is a tévétől. Hé, ez nem az a denevéres jelenet, amikor…

Wrath hagyta, hogy Butch magában beszéljen, és közben visszatette a fegyverét a csípőjére. Előbb teljesen kinyitotta az ablakot, aztán a gardróbszobába indult. Amikor megjelent az első, közel százkilós ládával és átlendítette az ablakon, csak annyit mondott a zsarunak.

– Kösd fel a gatyád, Effie!

– Jézus Kri… – A zsaru nyögése elvágta a káromkodás többi részét.

Wrath kidugta a fejét az ablakon, és suttogva azt kérdezte.

– Úgy tudom, te hithű katolikus vagy. Ez nem számít istenkáromlásnak?

Butch olyan hangon válaszolt, mintha valaki az ágyába piszkított volna.

– Hozzám vágsz egy fél autót, és csak a Mrs. istenverte Doubtfire-ből tudsz idézni nekem?

– Légy nagykislány, és birkózz meg vele!

Miközben a zsaru dühösen káromkodva cipekedett az Escalade-hez, amit néhány fenyőfa alatt sikerült leparkolnia, Wrath visszament a gardróbszobába.

Amikor Butch visszatért, Wrath megint kiadott egy ládát.

– Még van kettő.

Újabb nyögés hallatszott, aztán valami csörgés.

– Baszd meg!

– Felejtsd el!

– Oké! Akkor kapd be!

 

 * * *

 

Lassiter hangja harmonizált a vécélehúzással. Nem csoda, mivel nem sokban különböztek egymástól.

– Jézus, te soha nem szoktál kopogni?

– A nevem Lassiter. L-A-S-S-I-T-E-R. Hogy lehet, hogy még mindig összekeversz valaki mással? Talán írjam ki egy névtáblára?

– Igen. És ragaszd a szádra! – Tohr lerogyott a márványpadlóra, és a kezébe temette az arcát. – Tudod, nyugodtan hazamehetnél. Bármikor kisétálhatsz innen.

– Akkor tedd sebességbe a löttyedt segged! Csak ez tudna rávenni.

– Na, mostantól legalább megvan az életcélom.

Halk csilingelő hang hallatszott, ami azt jelentette, hogy – ó, micsoda tragédia! – az angyal felült a márványpultra.

– Szóval, mi lesz a program ma estére? Várj, kitalálom! Komor csendben ülünk. Vagy nem is… kibővítjük. Közben még elmélyülten tépelődünk, igazam van? Micsoda vadóc vagy te! Hű! Azta! Ha nem vigyázol, a végén még ott találod magad egy heavymetál-koncerten. Mint az AC/DC előzenekara.

 

  * * *

– Öregem, lapos a segged, azt látom – dörmögte Lassiter. – Olyan, mintha két leengedett kosárlabdát hurcolnál ott. Erről jut eszembe… Hé, lefogadom, hogy Fritznek van valahol egy pumpája. Jól van na… csak úgy mondtam.

– Nem tetszik a látvány? Tudod, merre van az ajtó. Az a kinyíló valami, amin soha nem szoktál kopogni.

 

  * * *

 

 

 

– Hé, Rhage! – kiáltott ki Tohr az ebédlőbe. – Gyere már ide, nézd meg, mit néz ez a lávalámpa a tévében!

Hollywood besétált a biliárdszobába, kezében egy marhasülttel és tört krumplival megrakott tányérral. Nem hitt a zöldségekben, véleménye szerint csak „feleslegesen foglalták a helyet”, ezért az első étkezésen feltálalt zöldbab feltűnően hiányzott felmelegített vacsorájából.

– Mi az… ó, nézd csak, hisz ez Mary Tyler Moore! Imádom a csajt! – Rhage leült az egyik fotelbe az angyal mellé. – Klassz a ruhája.

Lassiter egy „na-ugye-megmondtam” pillantást vetett Tohrra.

– És a másik műsora is szuper.

Rhage-dzsel összeütötték az öklüket.

– Tutira.

 

A mappában található képek előnézete munkáim

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.